Lajosmizséről....
A török uralom fél évszázadon keresztül megkímélte Lajos és Mizse kunjait.
A halmozottan nehéz, kettős adózást és a háborúk zivataros évtizedeit azonban a kis falvak nem bírták átvészelni. Először Bene, majd 1594-ben Lajos és Mizse is elnéptelenedik.
A török kiűzését követően a pusztákat a Habsburg-ház önkényesen használta, adta-vette, de az öntudatos jászok és kunok elérték, hogy 1745-ben megválthassák pusztáikat - ezt nevezték Redemptionak.
Ekkortól kezdve 1876-ig Lajost, Mizsét és Benepuszta felét Jászberény birtokolta.
A jász gazdák először csak nyaralóknak, nyári kerteknek és legeltetésre alkalmas területeknek használták a pusztai birtokokat. Jászberény, mintegy hasznot látva a sok utazásból, három csárdás és egy vendégfogadót építtetett. Ez utóbbi lett a nevezetes Földeáki Csárda, mely évekkel ezelőtt még polgármesteri hivatal épülete volt.
A leendő új települések magjait a jászberényi tanyás gazdák, pásztorok, pusztacsőszök, csárdások, pusztabírók és agrármunkások alkották, akik már az 1800-as évek elején pusztaiakká váltak az által, hogy egyre több időt voltak kénytelenek birtokaikon tölteni.
1877-ben Lajos, Mizse és Bene egyesültek és így létrejött Jász-Lajos-Mizseközség.
A községet alapító katolikus jász telepesek mellé 1877 után Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét környéki (részben református) letelepedők érkeztek. Megtelepedtek még kisebb csoportok Dabasról, Örkényből, valamint zsidó kereskedők és cigányok. Bár Lajosmizsén nem volt nemesség, a lassan kiépülő nagybirtokrendszer (Geréby, Mizsey, Bartal, Kláber, Tarnay, Ricsováry) sok munkást és napszámost igényelt. 1890-ben már 7000 lakosa volt, ehhez jönnek még a közeli tanyák lakosai.
A 20. század elején Benepuszta önálló település lett Ladánybene néven. 1902-től viseli a Lajosmizse nevet. Ekkor a nagyközség már virágzó kertészkedő-földműves település (1910-ben már 9000 lakosa van, a 30-as években 11 000 fő).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése