CUMANIA 18., KECSKÉMET, 2002
KÜRTI LÁSZLÓ
CSALÁDNEVEK LAJOSMIZSÉN
Forrás:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_BACS_cumania_18/?query=durucz%20&pg=416&layout=s
PDF:
https://drive.google.com/open?id=1Wp4qY3tJQPL-nt1cLkQdSyAup8WQVLc9
A családnevek kutatásának fontosságát nemcsak a geneológia, rokonsági rendszer felderítése adja, hanem a helytörténet, helynévkutatás és a történetinéprajzi összefüggések feltárásához nyújtott adatok felderítése is. A XIX. századi levéltári forrásokat vizsgálva a lajosmizsei családnevek egy igen sajátos használatára lehetünk figyelmesek.1 A hagyományos kéttagú - vezetéknév és keresztnév mellett felbukkannak a háromtagú nevek. Ennek mind a mai napig vannak maradványai a B. Kovács, L. Kovács, L. Molnár, Páldeák, Kisjuhász, stb. nevekben. A család idősebb tagjai legtöbbször tudják, hogy a B. Kovács eredetileg Buga Kovács, az L. Kovács az Lagzi Kovács, az L. Molnár pedig a Lesi Molnár. A kettőnél többtagú nevek több izgalmas dolgot rejtenek, amelyet már korábban és főleg nyelvészeti szempontokból igen sokan kutattak. A jelen tanulmány célja nem annyira az, hogy a nyelvészeti és elméleti megközelítéseket szaporítsa, hanem inkább egy ritka alkalom arra, hogy egy olyan település történeti néprajzi névhasználatát mutassa be, amelyről igen kevés adattal rendelkezünk.2 Fontos még az is,
1 A kutatásban két dátumot, 1826 és 1880, határoztam meg kezdeti és végpontként. Mindkét dátumhoz két fontos dokumentum kötődik, amelyek majdnem teljes leírását adják a helyi lakosságnak és valós összképét az akkor használatos családneveknek. Az 1826-os listát, melynek eredetije a szolnoki levéltárban található, már Bagi Gábor közölte; lásd BAGI, 1997. Az 1880-as adat „Lajos-Mizse nagyközség Fél Benepuszta felvételi előrajzai" (Bács-Kiskun Megyei Levéltár, Kecskemét), amely mintegy száz térképszelvényen jelöli a birtokok pontos méreteit és határait, valamint az akkori - és néhány esetben a korábbi - birtokosok neveit. E két fő forrásanyagon kívül még négy írásos dokumentumot is felhasználtam: „Jász Berényi Bene, Lajos, Mizse Pusztákon szántás alá fogott földek osztálya 1849-k évben, Juhász András Jász Kerületi mérnök által" (Jászberény Város Levéltára, 375, Jász-Nagykun Szolnok Megyei Levéltár); „Lajos, Mizse és fél Bene adóközségben lévő földbirtokosok betűsorozatos névjegyzéke, mely Jászberény városához tartozik, 1851" (Jászberény Város Levéltára, 378, Jász-Nagykun Szolnok Megyei Levéltár); „Lajos, Mizse és fél Bene adóközség birtokosai betűsorozatos névjegyzéke 1854-5-k évben" (Jászberény Város Levéltára, 377, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár); és a község jegyzője, Kléger József, által összeállított listát „Összeírási táblája az országos közmunkai kötelezettségnek, melly Lajos-Mizse község által az 1858-9-ik igazgatási évre teljesítendő" (Lajosmizsei Helytörténeti Archívum). A hat XIX. századi forrás alapjában nézve elegendő arra, hogy a családnevek változásait az adott mintegy hatvan év alatt megfigyelhessük. Ez az időszak mintegy három generációt ölel fel és elegendő ahhoz, hogy a betelepülés történeti és gazdasági körülményeit, valamint a családok névállományát vizsgálhassuk. A történeti anyaghoz mintegy kontrollként lehet felhasználni az adatközlők által elmondottakat, bár, amint ez az elemzés során kitűnik, az emlékezet és a családi hagyomány nem minden esetben mérvadó és használható.
2 Lajosmizsére vonatkozóan a kutatás eddig igen gyér eredményeket tud felmutatni. A néhány néprajzi (BÁRTH János 1972, 1974, 1981) és régészeti munkától eltekintve (H. TÓTH Elvira 1990, KULCSÁR Valéria 1992, és KULCSÁR Valéria és VÖRÖS István 1989) szinte a nullával egyenlő. Kéziratban fellelhető még Béresné Bene Zsuzsanna alapos gyűjtése (B. BENE Zsuzsanna 1952) a lajosmizsei tejgazdálkodásról. A helytörténeti, néprajzi és antropológiai kutatás első tudományos igényű feldolgozásait lásd KÜRTI László 2000/a 2000/b, 2002/a 2002/b; KÜRTI László - HAJDRIK SÁNDOR 2001.
416
hogy egy olyan településről kapunk információt, amely a Kiskunság és a Jászsághoz egyaránt kapcsolódik és így mindkét régió történeti-néprajzi kutatásához szolgáltat fontos adatokat. Lajosmizse családnévanyagának elemzését nem a mai, hanem a középkori, majd a törökkori nevekkel érdemes kezdeni, bár, amint az a későbbiekben nyilvánvaló lesz, a középkori és a modernkori névanyag összevetése nem teljesen célravezető. A törökkor előtti családnevekből kevés maradt fenn, azok is többféle helyesírásban. Egy 1521-es határperből ismerjük a következő mizsei kunok neveit: Thorsa Benedek, Havas Antal, Kosa Péter és Pecze György.3 Ebből a dokumentumból már azt is megtudjuk, hogy a helynevek jó része személynévből, a birtokos neveiből (Torzsáskút, Tót Benkő erdeje, Szemere erdeje) származott.4 A Tót, Torzsa és Havas családok még a későbbi törökkori adóösszeírásokban is szerepelnek. A kora középkori nevek közül azonban kevés maradt fenn: így az ismert kun lakosok névsorát vizsgálva el kell fogadnunk azon állításokat miszerint a három szomszédos falu - Bene, Lajos, Mizse - népei a török hódítás következményeként elmenekültek és nem tértek vissza eredeti lakóhelyükre, annak ellenére, hogy erre utaló nyomok, halványan ugyan, de vannak. így az eredeti kun (vagy magyar?) lakosok nevének továbbélését nem igazán kutathatjuk.5 Ami még fontos ebben a relációban, hogy a XVII. századtól kezdve ismert, főként jászberényi, kecskeméti és nagykőrösi nevekkel nem hozhatjuk összefüggésbe őket, és nem kereshetünk folytonosságot, családi, vagy rokoni kapcsolatokat. Ennek fő oka, hogy elenyésző adat áll rendelkezésünkre, arra nézve, hogy a három kis falu lakossága a két szomszédos mezővárosban keresett menedéket. Lajosmizse történelmét dióhéjban sem lehet összefoglalni anélkül, hogy néhány történeti-néprajzi közhelyet ne említsünk. Ilyenek például a valamikor Kunmizse és Lajosszállás késő feudalista múltbeli öröksége. A török adóösszeírásokból ismert családnevek forrástörténeti értékűek és érdemes itt - igaz csak a kuriózum kedvéért - felsorolni a törökkorból ismert és lejegyzett családneveket. Mizse falu az egri adóösszeírásban a következő családnevekkel szerepel 1577-79-ben: Balog, Balta, Bán, Benocz, Bethő, Foris, Havas, Hegedős, Jehe, Jencho, Kaknicho, Katona, Magyerka, Marta, Nagy, Ördögh, Réthi, Sándor, Szalay, Tosa. Káldy-Nagy Gyula a budai szandzsák jegyzékében a következő neveket találta Mizse faluban: Bakóc, Balta, Becse, Bence, Bíró, Csaba, Csákvári, Éliás, Havas, Ihász, Kajtár, Kaskonc, Katona, Kis, Kovács, Király, Magyarka, Okcsa, Ördög, Réce, Szabó, Szálai, Torzsa. Szintén ő közli a kihalófélben lévő szomszédos kis Bene falu lakosainak névsorát 1562-ből: Bárdos, Faragó, Király, Szabó, Torzsa, Tót. Majd
Lásd Jászberényi T. város levéltárában lévő kiváltságlevelek és oklevelek gyűjteménye. Jászberény, nd. 10-13. 4 Ezt a dokumentumot, vagy ennek egy másolatát, használta Györffy István az Országos Levéltárban, lásd GYÖRFFY István é. n. 5 ILLYÉS Bálint 1992. 14.
417
1546-ból a karaszállási Lajos adófizetőinek névsorát: Beteg, Borbás, Bóca, Bósza, Búzás, Jó, Józsa, Királ, Kokos, Korcsmáros, Magyar, Modor, Móric, Olasz, Petrika, Sülé; és 1562-ből ugyan ennek lakosait: Balok, Beteg, Bodor, Bósza, Bóca, Dobó, Falas, Halál, Józsa, Kántor, Kis, Kopasz, Móric, Olasz, Peturka, Petrika, Somogyi, Szakmar. Az elpusztult falvak, a puszták bérlése, valamint Nagykőrös és Kecskemét határvillongásai is jól ismertek a történeti forrásokból.7 Ezek a viták alapjaiban kihatottak a nevek használatára, hisz a bérlők mind kecskeméti és nagykőrösi polgárok voltak. Az 1745-ös redempció és a Jászberényi, és általánosabban jászsági, tulajdonba vétel és annak területformáló, átalakító hatása, azonban már alapvetően meghatározta a terület családnévhagyományát. Ez volt, Szabó László találó kifejezését használva, a „jász kirajzás".8 A jász betelepülés azonban hamarosan problémákat szült, hiszen Jászberény módos gazdái nem akarták egykönnyen a gazdagságot, és jólétet jelentő pusztákat feladni. A pusztán letelepedett, s egyre növekvő népesség azonban nem volt hajlandó adót fizetni Jászberénynek, és így a lassan benépesülő község és a város között a feszültség egyre nőtt. A pusztabírók, hadnagyaik és csőszeik egyre több gonddal kellett hogy megbirkózzanak, mivel Kecskemét és Nagykőrös lakossága szívesen használta a gazdátlannak hitt, és a betyárok által uralt pusztákat. Az 1876-os közigazgatási törvény (1876: XXXIII. Törvénycikk) átszervezi a közigazgatási területeket és, ezzel egyidejűleg megszűnik a Jászság, Kis és Nagykunság kiváltságos különállása. Ezzel egyidejűleg a lajosi, benei és mizsei puszták az önállósodást választották. A jászsági családok értelemszerűen szétszakadtak, és a fiatalok, a függetlenségre vágyók, a földre éhes gazdák és a nincstelen zsellérek - mintegy 150-170 család - a pusztán való életre szavaztak. Az 1877-től már önálló község hirtelen vált befogadó hellyé: amilyen gyorsan adták el a jászberényi gazdák a földeket, olyan gyorsan jöttek az újabb telepesek. Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét környéke adta az első betelepülő csoportokat, így az első, és főleg római katolikus jászberényi családokat felváltotta az egyre vegyesebb és vallásilag megosztott pusztafoglaló népesség. A katolikus telepesek mellett jócskán érkeztek Nagykőrös reformátusai, Dabas, Örkény, Inárcs és Gyón szlávnyelvű lakosai, valamint a távolabbi vidékekről zsidó kereskedők és a vályogvető, lókupec és muzsikus cigány-roma lakók is. Bár Lajosmizsén nem volt nemesség, a lassan kiépülő nagybirtokrendszer (Geréby, Mizsey, Bartal, Kláber, Tarnay, Ricsováry) sok munkást és napszámost igényelt.
6 Mizse 1577-79-es neveit lásd BOTKA János 1987. 212; és KÁLDY-NAGY Gyula 1985. 181-182., majd pedig KÁLDY-NAGY Gyula 1971. 361, 339. 7 KÜRTI László 2002/a. 8 SZABÓ László 1990.
418
A XIX. és XX. század fordulójára a lakosság jó része már nem jászberényi születésű volt, ezt bizonyítja az a törekvés is, hogy a község nevét (Jászlajosmizse) már egyszerűen csak Lajosmizseként használták annak ellenére, hogy sokan még látogatták a jászsági rokonokat. Ekkorra a nagyközség már virágzó kertészkedőföldműves település: 1880-ban még csak 4454, de 1910-ben már 8956 fővel, hogy aztán az 1930-as évekre megálljon a növekedés 11 276 lakossal. A XX. század elején Benepuszta is önállóvá lett Ladánybene néven, és így megszűnt az utolsó kapocs is, ami a puszták történelmét és a közös, hosszú feudalista múlt emlékeit jelentette. A környékbeli két nagyváros családnevei igen meghatározóak, egyediek. Több család ismeri nagykörösi (Pinczés, Bende, Kürti), vagy kecskeméti (Buttinger) származását. Nyilvánvaló tehát, hogy a névanyag szempontjából a legfontosabb időszak a redempció utáni jászsági családok pusztaszerzése, majd fokozatos pusztai letelepedése közötti időszak. A hat megvizsgált dokumentum érdekes arányszámokat ad. Összehasonlításképpen érdemes felidézni, hogy míg az 185l-es birtokosok jegyzékében összesen 609 név van felsorolva, addig az 1854-es jegyzék már csak 403 birtokos nevét tartalmazza. Mindezeknél alaposabb viszont 1858. november 10-én, a község saját jegyzője, Kléger József által feljegyzett közmunkára rendeltek összesítése, amely 671 nevet tartalmaz. Ez a bővebb dokumentum azonban kevés háromtagú nevet tartalmaz, talán éppen az ismeretség miatt. Különös azonban, hogy itt szerepel egy bizonyos Molnár Rubnik Pál, aki viszont így nem szerepel a másik dokumentumokban, csak egyszerűen Molnár Pálként van könyvelve. A pusztai tulajdonbirtok, a pusztai gazdálkodással járó életmód sajátságosan alakította a családneveket, azok hagyományozódását. Amint arra már korábban is felhívtam a figyelmet, Lajosmizse családjai közül még ma is sokan büszkén vallják jász mivoltukat, vagy specifikusan jászladányi és jászberényi eredetüket. Az elmúlt évek kutatása során ez már be is bizonyosodott. Igaz, csak bizonyos családoknál. De a régi családok rokonsági kapcsolatait vizsgálva igen meglepő, hogy még a jászladányi, vagy jászkarajenői származású családok idősebb tagjai körében is elevenen él - 120-150 év elmúltával is - a jászsághoz kötődő identitás és származástudat.
9 KÜRTI, László 2000/a. 10 Lásd HENKELY Gyula 1974. Megjegyzendő azonban, hogy Henkely fizikai-antropológiai mérésekhez használta fel a családneveket (ennek a geneológiai vizsgálatnak vannak komoly külföldi eredményei is, lásd LASKER 1980). A neveket az első anyakönyvezés alapján azonosította. Ez számára nyilvánvalóvá tette, hogy a családok zöme jászsági, pontosabban jászberényi eredetű. Ez azonban sok problémát rejt, hisz a Jászságban és a Duna-Tisza közén sok azonos családnév létezik, melyek nem takarnak geneológiai és rokonsági kapcsolatokat. Ilyen például a Bende, vagy a Kürti név, amelyek megtalálhatók a jászsági redemptusok nevei között, de mindkét család Lajosmizsére Nagykőrösről települt, tehát nem jász etnikumú. Hasonló buktatókat rejtenek az olyan általános nevek, mint a Magyar, Király, Ludányi, Lukács, Ötvös, Oláh, is amelyek lehetnek úgy jász, mint más régióbeli családok. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy a jászberényi, vagy a jászladányi eredetű család még nem jelent önmagában jász etnikumot és főleg nem jász eredetet. Erre már a törökkori migráció, majd a betelepítések sorozata is figyelmeztet. A Pentz-féle összeírásból világosan kitűnik a dunántúli, illetve baranyai betelepülések a török kiűzése után. Ennek nyoma található meg talán a jászberényi-lajosmizsei Baranyi-Bakacsi névhasználatban is.
419
A Telek család jászsági származása közismert: a család Jászberényből kerül Jászkarajenőre és onnan Lajosmizsére.12 Ezek közül a családok közül halmozottan kiemelkedő (nagyszámú) és sajátosak a következő családnevek: Almási, Árva, Bárányi, Bartal, Besenyi, Boda, Bujdosó, Czigány, Csillik, Csorba, Drabant, Durucz, Fakan, Földházi, Fózer, Gajdácsi, Gyurgyik, Hábencius, Halmavánszky, Homoki, Hornacsek, Holbusz (Holbucz), Joó, Józsa, Juhász, Keresztes, Kisjuhász, Kollár, Krasnyánszky, Makai, Mizsei, Őrlik, Péli, Pető, Pintér, Rigó, Rimóczi, Rostás, Rubos, Sápi, Sárközi, Sinka, Skultéti, Suba, Szaszkó, Szórád, Szőrös, Tasi, Telek, Tengeri, Terenyi, Ubornyák, Zala. Természetesen a hagyományosnak mondott - és főleg igen nagyszámú általánosan elterjedt családnevek is szerepelnek szépszámmal: Barna, Fekete, Kiss, Kocsis, Kovács, Magyar, Mészáros, Molnár, Nagy, Németh, Oláh, Szabó, Tóth, Török, Varga, Vas. Ezen nevek kutatása is megfontolandó, de sajnos az anyakönyvi dokumentáció hiánya és rendszertelensége miatt majdnem lehetetlen a geneológiai összehasonlítás. Elég arra utalni, hogy a Tóth és Németh nevezetűek körében - éppen a halmozott nagyságrend miatt - is kialakult egyfajta ragadványnév és megkülönböztető névhasználat. A sok K. Tóth, I. Tóth és D. Németh családok szintén származásukat, illetve közvetlen rokoni kapcsolataikat akarták kifejezni, megőrizni. Sajnos ezekből a rövidítésekből a hagyomány csak csekély eligazítást tud adni. Érdekes viszont, hogy Vas Katalin (sz. 1926) adatközlő nagy- és dédszülei, az általánosan elterjedt (tehát nem a jászberényinek tartott) nevek ellenére, „ősi jászberényi születésűek". A család felmenő ága már a XIX. század elejére kalauzol bennünket, amikor is több család - Oláh, Zámbori, Vas, Szabó, Szaszkó, Pénzes, Bató, és Pócz Durucz - házasságkötéséből származó gyermekek kerülnek Lajosmizsére. így érthető, hogy a „sajátságosan" jászberényi nevű családok és a nem jászberényiek közötti kettősség igen könnyen megszüntethető. Arra is van adat, hogy némely jászberényi család, akik rendelkeztek jelentős pusztai birtokokkal - mint például az Anvander és Tatzmann - nem költöztek ki a pusztára, hanem csak annak hasznát élvezték, míg el nem adogatták. Megfigyelhető azonban, hogy míg egyes dokumentumokban, sokszor a hivatalos használat szükségessége miatt, a nevek csak kéttagúak (családnév és keresztnév); addig más dokumentumokban, éppen a tisztázhatóság és a nevek ismétlésének elkerülése miatt, a harmadik név is megjelenik.
11 A Pest-megyei családkutatásnak, az adatközlőkkel való interjúk mellett, fontos forrásai még a következő publikációk: F. SZABÓ Géza 1930; LADÁNYI Miksa 1932; CSATÁR István - HOVHANNESIAN Eghia - OLÁH György 1939. Azonban ezekből a forrásokból is csak nagy óvatossággal vehetünk át adatokat, hisz az 1920-as, 30-as évek kultúrpolitikájának következményeként a sok magyarosítás és névváltoztatást nem tartalmazzák. 12 Köszönettel tartozom Áldozó Győzőné Fadgyas Zsuzsannának, aki a családjával kapcsolatos adatokat és iratokat rendelkezésemre bocsátotta.
420
Ez legtöbbször ragadvány- és becenév, vagy a házasság miatt a feleség családnevével kiegészült név. Ugyanakkor, amint azt többen helyesen bemutatták az írott (tehát legtöbbször hivatalos) névhasználat és a szóbeli használat mást és mást jelölhet.13 Ezért teljes pontossággal nem lehet eldönteni, hogy a hivatalos (írott) névhasználat átvette-e a népi névhasználatot, tehát átültette a hivatalosban az akkor általánosan ismert és használt névrendszert, vagy éppen ellenkezőleg: a hivatalos nyilvántartás miatt bevezetett névhasználat folklorizálódott és átment a mindennapi névhasználatba. A kettő közötti különbség és eltolódás igen fontos. Az első pontos lista egy 1826-os, a váci püspökség részére készített „öszvesítés", amelyben összesen 470 állandó lakost írtak össze, akik mintegy 120 családot jelentettek. A háromtagú családnevek közül ez csak két figyelemreméltó nevet tartalmaz (Csülki Kiss Mihály, Nagyoldalú István). Hasonlóan háromtagú még a Durucz Pócz (vagy másképpen Pócz Durucz) családnév, amely egy XIX. századi anyakövezésben bukkant fel, de semmilyen más írásos dokumentum nem tartalmazza. Durucz Pócz Istvánnak és nejének, Sápi Veronának született egy lánygyermeke, Anna. Az 1880-as házassági anyakönyv szerint a 25 éves Csillik János és a 20 éves Durucz Pócz Anna kötöttek házasságot, tehát nyilvánvaló, hogy az apa ragadványneve (Pócz) öröklődött a leánygyermekére is.15 A család egyébként rokon a fentebb említett Vas családdal, de erre a jelenlegi rokonság már nem emlékszik, mivel egy 1849-es házasságról van szó.16 Antropológusok már felhívták a figyelmet, hogy a családnevek rokonsági fokozatokat, valamint társadalmi kapcsolatokat jelentenek, illetve, hogy a házassági rendszer egy meghatározó és egyben származás meghatározója is. Nyilvánvaló, hogy társadalmi státusz és rang rejtőzik a foglalkozás és munkakörülményeket takaró nevek mögött. A lajosmizsei pusztai lakosok körében nem feltűnő azon nagyszámú foglalkozásnevek, amelyek egy új betelepülési folyamathoz elengedhetetlenül szükségesek voltak. Sajnos a dokumentumokból nem derül ki igazán, hogy a mellék, vagy ragadványnév mikor takar igazán rangot és foglalkozást és mikor úgynevezett gúny, vagy becézőnevet (lásd a Tóth és a Vas családneveket). Foglalkozásra utaló mellék-, illetve ragadványnevek és a közszavakból alakult nevek igen beszédesek, bár aránylag csekély számúak. Ilyenek a bognár, borbély, csíkmérő, dudás, faragó, fújó, gombkötő, gulyás, juhász, házkötő, kadét, kántor, kalapos, kollár, koskár, kovács, kúti (?), mészáros, molnár, peszér, rostás, szabó, téglás, ügyvéd, szűcs, varga, vékás. Ezekből a csíkmérő, koskár, fújó, házkötő, vékás és buga (Buga Kovács) igen archaikus mesterségeket takarhatnak. A Koskár család
genealógiája igen figyelemreméltó, nemcsak a foglalkozás miatt, hanem az eredeti származásuk miatt is.
13 ÖRDÖG Ferenc 1971. 74-78. 14 BAGI Gábor 1997. 23. 15 Ezúton is köszönöm Csillik Jánosnak, hogy családi iratait és dokumentumait a rendelkezésemre bocsátotta. 16 Adatközlő Gábris Imréné Vas Katalin, 2001. 17 Lásd TOOKER, Elizabeth 1984. 18 Ezekről alaposabban lásd KÁZMÉR Miklós 1993.
421
Az 1920-as születésű Szívós Jánosné (Juhász Margit) szerint édesapja, Juhász László (1874-1958), neve ellenére nem jászberényi, hanem nagykátai születésű volt. Neje, K. Kovács Mária (1880-1968), viszont mindkét szülője révén Jászberényből származott. A K. betű előnevet, mégpedig a Koskárt takarja. A család idősebb tagjai szerint a család valamikor kosárfonással foglalkozott.19 Hasonlóan archaikusnak kell tartanunk a Sóbujtó nevet 1858-ból (Sóbujtó András) bár ezzel a névvel később nem találkozunk. Egy terület névállományát vizsgálva a családnevek és a helynevek kapcsolata is igen érdekes, de a kettő összekapcsolásának gyakorlata nem egyedülálló. Ami specifikusan a jász telepesekhez és a jászberényi tulajdonú puszták benépesítéséhez köthető, az a talán nem is annyira új keletű, helynév anyag. Helyi határrészekre utaló ragadványnevek közül sajátosak a benei, buckói, csődöri, Habos, Czethal, hegyesi, lajosi, mizsei, pusztai, és a talfáji. Ezek mindenképpen az itteni megtelepedés körülményeit, a helynevek fontosságát takarják. A lajosi melléknévvel már igen korán, a XV. században is találkozunk, amikor egy nagykőrösi birtoklevél szerint a birtok beiktatásakor megjelentek között szerepel egy „Layos-i János".20 A helynevek közül Czethal, Talfáji (Talfáji), és a Csődöri Kecskemét azon részei, amelyek határosak Lajos, Mizse és Bene pusztákkal. Ezek a helynevek nyilvánvalóan a tulajdonos meghatározását is segítették a hely megnevezésével. A Habos név helynév és a családnév érdekes kapcsolata. A lajosmizsei Habos halom és Habos tó mindenképpen személynévhez köthető. A nagykőrösi Habos Gergely 1759-ben a lajosi Nyírjes erdőt árendálta Jászberény városától.
21 Lehetséges, hogy a máig ismeretes Habos-tó a Habos család valamelyik tulajdonosától kaphatta nevét.22 Hasonló helynévadásnak lehetünk tanúi a XIX. század végén, amikor a nagykőrösi Boczkó család vesz földterületet a benei részen. Ezen a területen létezik egy domb, amely a XVIII és a XIX. század közepéig csak mint Kupicz-hegy, vagy Kupicz-domb létezett. A családról a terület a Boczkó, vagy Buckó nevet örökli (pl. az S. Kovács család, melynek ragadványneve a „buckói"). A Lajosi mellett kétségtelenül a legsajátosabb, és egyben a településtörténet szempontjából legfontosabb a Mizsei (vagy Mizsey) név, amely egy egyszerű helynévből ,,-i" képzővel származtatott név. Vagy fordítva: egy személynévből lett helynév, amely aztán személynévként él tovább. Etimológiailag a név mindenképpen személynévhez köthető és a történetírás, egyébként nem a legjobb bizonyítékokkal megerősített elmélete szerint, IV. (Kun) László király nádorához, a szaracén Mizséhez köti.19 Adatközlő Szívós Jánosné (Juhász Margit), 2002. május. 20 BÁRTFAI SZABÓ László, 1938. 311. 21 Jászberény Város Iratai, Protocollum, 1744-1758, No. 3, Jász-Nagykun Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok. 22 Kimondottan érdekesnek tartom viszont, hogy a Nagykőrösön ismert történeti névállományban még véletlenül sem bukkan fel a Lajosi vagy a Mizsei név, mint ragadvány, vagy családnév. Lásd ERDÉLYI Erzsébet 1978.
422
A XIII. századi eredetű személynév - Mizse - a XIV. és XV. században bukkan fel, mint vezetéknév.24 Egy 1465-ös határper során olvashatunk a karai (ma jászkarajenői) Missei Márton és György nevű kunokról.25 A Mizsei (Mizsey) személynév és helynév összefüggésének kutatását bonyolítja továbbá még az a tény, hogy a Jászság Heves megyei részén van még egy Mizse nevű helység (Alattyán és Jásztelek között), melynek középkori okleveles forrásait Benedek Gyula közölte.26 Ezekből a forrásokból világosan kitűnik, hogy két Mizse nevezetű helységgel kell számolnunk és ezért fontos, hogy a névhasználat keveredése miatt a heves megyei Mizse és a Kiskun Mizse között különbséget kell tennünk. Ez azonban nem kérdőjelezi meg a Mizse helynévből képzett személynév XIV. századi eredetének meglétét (Mizsei Miklós, 1339, Mizsei Mihály, 1340, Mizsei Sükösd, 1341, Mizsei Fodor, 1341). A sajátos helynevek mellett, valamint a mizsei és a lajosi nevek mellett, talán legsajátosabbak a „pusztai" jelzős ragadványnév, amely a városi ellentétpárjaként alakult ki. Azokat a lakosokat, akik egyre több időt töltöttek a pusztákon, illetve maguk is először kétlakivá, majd egylakivá váltak, a „pusztai" ragadványnévvel különböztették meg. Jászberény lakosai között még az 1930-as években is élt az a köszöntő formula, hogy „Isten hozta a pusztaiakat", vagy „Na, megjöttek a pusztaiak". A jászberényi városi tanács döntése értelmében a pusztákat felügyelő bíró, pusztabíró, segítői, pedig a hadnagyok, illetve a pusztázó hadnagyok voltak. A pusztákon lévő kertek őrzését pusztacsőszökre bízták mindjárt a 1745-ös redempciót követően. A pusztai elnevezés ilyenformán mindenképpen a városival szemben jelentett egy sajátos és logikus megkülönböztető jelzőt. A jászsági származásúak neveit vizsgálva érdemes megfigyelni, hogy a telepes életmód, a migráció tényét takarják a más, magyarországi helységekre utaló nevek. Ezek adják a nagy százalékban előforduló háromtagú neveket. Ezek a helynévi eredetű családnevek azt a tényt mutatják, hogy a török uralom alatti, illetve a törökkor után jelentkező népvándorlás nagyban átalakította a jászsági településeket is. A jászberényi telepesek nevei között igen jól követhető a helynévből származtatott család és ragadványnév használat. Megtaláljuk a Bagi, Baranyai (Bárányi), Bárkányi, Beszteri, Gömöri, Káli, Kátai, Kecskeméti, Mizsei, Pataki, Péli (Pélyi), Szakácsi, Szepesi, Sziliczei, Tarnóczi, Terenyi, Vérségi, és Visontai neveket. Ezek a családnevek egyszerű ,,-i" képzővel ellátott helynevek, amelyek utalhatnak a család valamikori származáshelyére. Az 1826-os összeírásban is találunk a hagyományos kéttagú családnevek között természetesen helynévből képzetteket (Kolozs Imre,Kalocsa Pál, Jobbágyi Mihály, Paróczai András, Szügyi András, Rimóczi Mihály, Kenderesi János, Kállay Antal).
23 A név kun eredete máig sem teljesen elfogadott nyelvészeink között. Vannak, akik szláv, esetleg ismeretlen eredet mellett foglalnak állást, lásd KÁLMÁN Béla 1973. 24 BENEDEK Gyula - ZÁDORNÉ ZSOLDOS Mária 1998. 127-133. 25 Lásd BÁRTFAI SZABÓ László 1938, 241. 26 BENEDEK Gyula - ZÁDORNÉ Zsoldos Mária 1998.
423
A helynevek és foglalkozást takaró nevek mellett a harmadik leggyakoribb névadás a testi jellegzetességekkel, életvitellel és viselkedéssel kapcsolatos ragadványnevek. Sajátosak a bagó, bocskoros, burkus, bűnös, csajtos, dédó, dudoli, fejes, földházi, hegyes, irha, kóczos, kuckós, kutyás, liba, nagyhátú, öreg, pulyka, pőre, pöszke, rigó, piczó (pici?), serke, száraz, szőke, tántikó, tökmag, topa, zacskós. A kutyás, liba, pulyka és rigó nevek a névadás azon gyakori módját jelölik, amikor családnevek között ismertek voltak a - talán metaforikusán használt növény-, és állatnevek. A kuckós, földházi és bocskoros jelölhet egyaránt valamikori foglalkozást, ruhadarabot (lábbelit) viselő személyt, és lakási szokásának megfelelően ismert személyt. Ezek kialakulása már a pusztai életmódvitellel járhatott együtt, és nem kell feltétlenül kun eredetre visszavezetni őket, annak ellenére, hogy az eddigi ismereteink szerint a kunok szintén pusztai pásztorkodást űztek. Szintén sajátságos és ritka a bűnös ragadványnév, amely a XIX. századi iratokban rendszeresen előfordul, és egy család ragadványneveként öröklődik tovább. Előzménye lehet ennek a névnek az az 1764-es perben körözött Bűnöshátú Pál, akit lótól vaj lás miatt kerestek. Az ilyen és hasonló neveknél sejthetünk egyedi ragadványnevet és becenevet is, mint például az ismeretlen eredetű berkó (Bertalan?), csajtos, dédó, mada, pelnik, sirkó, vigyó, és zsóter (zsótér).28 A lajosmizsei családnevek között vannak más nyelvű etnikumra utalóak is, bár az etnikum és a családnév közötti kapcsolat nem teljesen fedi egymást.29 Ilyenek a szlávhangzású: Babula, Bosnyák, Bozsó, Cseh, Czigány, Czirják (Kirják) DancsaDanics, Dikovics, Erkli, Gajdácsi-Kajdácsi, Hábencius, Halmavánszky, Hornacsek, Horváth, Hudra, Janits, Köbre, Késik, Koncsik-Koncsek, Krasnyánszky, Kuczek, Marinka, Mernyó, Misovits, Móczó, Myeskó, Németh, Palócz, Pothorszki, Radván, Rajcsik, Ribinszki, Sastyinkszki, Szaszkó, Tóth, Tóth Szivák, Treba, Trecskó, Ulicska (Uhliska) Zsuffa. A korai (XIX, század közép táján) Blayer, Jáger, Pékkel, Penc, Surman, Stakinger és Swankszi, majd pedig a XX. század folymán a Hajdrik, Hochmayer, Hubert, Hund, Kugler, Rumpler és Steiger a sváb származásúak betelepülését mutatja. A családtörténeti kutatásból ismeretes, hogy a XX. század elején beköltözött családok igen vegyes etnikai képet mutatnak, bár az is igaz, hogy a beköltözött családok nagy része magyar etnikumú, vagy ha nem az, akkor igen asszimilálódott. A köztisztviselői Staar család az Arad megyei Madrizest-ről származott. Staar Ottó (1887-1934) már a lajosmizsei születésű, de jászberényi származású, Skulteti Mariát (1889-1926) veszi feleségül.
Jászberény, Hivatalos Tudósítások, 1764. 17. csomó, 70. SZML. A becenevekről lásd HAJDÚ Mihály 1974 és SZABÓ T. Attila 1972 tanulmányait. Erre vonatkozóan lásd AZEVÉDO, Eliane S. 1980. Adatközlő Staar Ottó, 2001.
424
Az Ignits család a Dunántúlról került Lajosmizsére. Hasonlóan összetett a Hajdrik (Heidrich) család múltja. Három fiútestvér költözik Lajosmizsére tiszántúli (Törökszentmiklós) szülőhelyükről. x A Rumpler család Jászberényből települt, míg a Kugler család Pest környéki (gödöllői) eredetű. A legújabb (tehát a XX. század húszas éveitől kezdve) nevek között találunk Lestyánszky, Turupuli és más etnikumúakat. Ez a korszak még jobban felduzzasztja az eredeti szegényparaszti és pusztai lakosság jászsági és környékbeli összetételét. A köztisztviselők, értelmiségiek, tanítók, és iparos-kereskedők már egy más társadalmi réteget képviselnek. Igen sok család érkezett a trianoni-szerződés után elszakított területekről. A Vályi család Felvidékről, a Bágyoni Szabó és Веке család Erdélyből, többen pedig, pl. a Major család, Délvidékről. A családnévállomány vizsgálatakor természetesen óvatosnak kell lenni, hiszen sok a magyarosított családnév is. Ennek történelme jól ismert. Voltak családok, akik az 1920-as évek erőszakos asszimilációs törekvések miatt volt kénytelen megválni eredeti családnevétől, de van példa arra is, hogy a család saját akaratát érvényesítette a névváltoztatásban. Ilyenek például az Oláh, és a Czigány név módosítása, magyarosítása. A nem jászberényi eredetű Magyar család - aki telepes őse Magyar József (1875-1947) sokáig a helyi tűzoltóság vezető embere volt - eredeti neve a Michelle volt.32 Magyar József, aki egyébként Németországban született, az 1900-as évek elején költözik Lajosmizsére, és 1906-ban veszi el a helyi vendéglős leányát, Kántor Gizellát. Hasonló a Geréby család névváltása is. A nagybirtokos Geréby család, eredeti német nevét, Grempsberger, változtatta meg a nemesi cím elnyerésekor. A lajosmizsei Noszlopiak pedig a Greschner-ről magyarosították nevüket.33 A vitézi címmel többszörösen kitüntetett Ricsováry család eredetei neve Hricsovszky volt és a felvidékről származtak. A Takács és a Mizsey családdal való házasság révén nyerték el a Ricsováry Takács név végleges változatát." Léteztek lajosmizsei családok, akiknek a település fejlődésében kiemelkedő részük volt, de akik kihaltak - például a Tarnay család - és nevüket csak a helynevekben találjuk (pl. Tarnay dűlő, és a belterületi Tarnay utca). 35 A régi pusztai birtokos, de nem pusztai lakosúakról is már csak a helynévanyagból értesülünk (Ehvald dűlő, Pray dűlő, Fridvalszky dűlő), bár a XIX. századi dokumentumokból nyilvánvaló, hogy Jászberény és a környék nagyvárosainak - Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Szolnok, sőt a még messzebbre eső Pest is - vegyes összetételű iparos-kereskedői is jelentős lajosmizsei birtokokkal rendelkeztek.
A család Törökszentmiklósra Kompoltról és Tarnazsadányról érkezett. Mindhárom település Almássy birtok. Ide a XVIII. században érkeztek a német telepítések következményeként. A Hajdrik családdal kapcsolatosan lásd KÜRTI László 2000/b. 32 Adatközlő Tuba Ervinné, 2001. 33 Adatközlő dr. Kisjuhász Józsefné, 2001. 34 A vitézi címet először Ricsováry Takács András, majd később édesapja Ricsováry Takács József is megkapta. Adatközlő: vt. Ricsováry Takács András, 2002. 35 A család jászberényi származású és már a legelső adólistákban is szerepelnek, de nem mint pusztai, hanem mint jászberényi lakosok. A Tarnay dűlő névadója Tarnay Károly, akinek unokájáról, dr. Tarnay Lajosról (1880-1954), vármegyei árvaszéki ülnökről nevezték el a belterületi utcát.
. ^_ 425
1854-ből ismerjük a pesti Szatmári Józsefet, Berente Imre, Beregszászi István, Fehér József, Kelé Pál, Kiss János, Kováts Imre, Nagy Gábor, Tóth Gergely, Hankóczi István, Schvartz József kecskeméti, Dús István, Halász Ferenc, Hegedűs József, Horti István, Sarkadi János nagykőrösi, és Brandner Pál szolnoki birtokosok neveit. A német nevekhez hasonlóak, de teljesen más jellegűek viszont a település létrehozásában kiemelkedő szerepet játszó, nem jászsági eredetű zsidó lakosok, akiket a második világháborúban elhurcoltak és elpusztítottak. Az első zsidó vallású birtokosok az 1880-as évek elején jelennek meg (Bernfeld, Diamant), de a családok a XX. század elején ki is halnak. A későbbi családok pedig Magyarország minden területéről érkeztek. A családok nevei, egy-két magyarosított változattól eltekintve (Balassa, Bodacz, Fehér, Ferenczi, Halász, stb), mind német eredetűek, amelyek (Blau, Braun, Chriszt, Diamant, Friedmann, Lusztig, Popper, Schwartz, Weszfried) még ma is elevenen élnek az idősebbek emlékezetében. A zsidó temető köveiről azt is megtudhatjuk, hogy legtöbbjüknek héber nevük is volt.36 Nemcsak a zsidó családoknál volt bevett szokás a névmagyarosítás és átírás. A korai dokumentumokban találunk a nevek változására és helyesírására vonatkozó adatokat. Például a Risai név 1763-ban még „Rissai"-ként szerepel. A ma használatos Szaszkó ugyanebben az évben még „Szászkó". A mai Koncsik pedig „Koncsek". Utalást kapunk arra nézve is, hogy a ma használatos Péli 1759-es feljegyzés szerint egyértelmű Pélyi volt (Pély a Jászság és Heves megye határán község). Az is nyilvánvaló, hogy a mai Czirják, vagy Cirják, 1772-ben még Kirjákként is használatos volt, hasonlóan a ma élő Gajdácsi családnévhez, amely korábbi változatai között találjuk a Gajdácsik és a Kajdácsik változatokat. A Rubos név korábbi változata a Hrubos, amely szintén más etnikumra vall. Levéltári források eligazítanak bennünket arra nézve is, hogy a hasonló nevek kiket takarnak, illetve, hogy milyen rokonsági kapcsolat és fokozattal kell számolnunk. Sokszor találkozunk a feljegyzésekben ilyen névvel: „Ballá Ferencz, a Mihály fia". A kort is jelölik, főleg az öreg és ifjabb jelzőkkel. A feleség nevét vagy a „né" hozzáadásával, vagy mint több helyen is, az „asszony" jelöléssel használják. Az utóbbi használatból azt sejthetjük, hogy az illető önálló birtokos és adófizető. A következő az özvegy, melyet legtöbbször csak az „özv." rövidítés jelöl. A birtokíveken szerepel még az „árvái" megjelölés. Ennek egyetlenegy felbukkanását az Árva Tóth névben lehetett fellelni. A XIX. századi dokumentumokat elemezve feltételezhetjük, hogy a többtagú nevek egy archaikusabbak szemléletet és használatot tükröznek, mint a kéttagú, csak család és keresztnevet tartalmazó névállomány. A mellék-, és beceneveket olvasva ez logikusan is hangzik. Figyelemreméltó azonban, hogy a korábbi dokumentumok nem bővelkednek igazán három, vagy négytagú nevekkel.
Külön köszönettel tartozom azoknak az adatközlőknek, akik a zsidó közösségről információval szolgáltak: Braun László, Weszfried Katalin, Popper Judit.
426
A XVIIXVII. századi jászberényi és nagykőrösi levéltári dokumentumok igen egyszerűen oldják meg a neveket, mivel csak a családnevek és a keresztnevek szerepelnek. Ezért feltűnő egy-két olyan adat, amely ettől eltér. Ilyen például Győrffy István levéltári jegyzete Lajos és Mizse pusztákról.37 Egy 179l-es jegyzet szerint a következő pásztorok neveit találjuk: „Hosszanszarú Meleg Pál, Sáska és többi pásztorok." Érdekes, hogy legarchaikusabbnak azon neveket érezhetjük, amelyek valamilyen régi, mára már teljesen feledésbe menő foglalkozást takarnak. A lajosmizsei tulajdonosok között ilyenek a ritka megterheltségű Csíkmérő, Tóásó, a Gombkötő, Házkötő, Kis Juhász, Jász Gulyás, Szabó Szabó, Koskár Kovács és a Sóbujtó. A névállomány változása szempontjából fontos az 1826-os összeírás, amelyet Bagi Gábor közölt, mivel ebben a névsorban teljes nevek szerepelnek, és arra is útmutatást adnak, hogy a XIX. század első évtizedében kik és hol laktak a pusztákon. Az ilyen forrásokból megtudhatjuk továbbá, hogy milyen társadalmi réteg, milyen foglalkozású és milyen korcsoporthoz tartozott a pusztán lakozó népesség. Bagi Gábor helyesen állapítja meg, hogy míg a nagybirtokosok jelentős része nem, addig a tanyákon és földeken dolgozó réteg nagyszámban maradt a pusztán, és annak első telepeseit adták. A vagyonos és előkelő jászberényi családok - Tatzmann, Anvander, Mihálkovits, Pethes és Ördög - mind eladogatták pusztai birtokaikat, így nevük csak itt-ott maradt fenn (pl. a Tatzmann dűlő). A Bartal, Almási és Mizsei (vagy Mizsey) családok a birtokmanipulációk adta lehetőségek által viszont egyre vagyonosabbakká váltak. A váltás olyannyira sikeres volt, hogy a XIX-XX. század fordulójára már csak mintegy fél tucat jászberényi nagybirtokost találunk a lassan fejlődő kapitalista mezőgazdaságban. Lajosmizse XX. századi családnév anyagát vizsgálva egy érdekességre figyelhetünk fel. Az egyik legfeltűnőbb, hogy van egy archaikus csoport, amelyik - számát (halmozottságát) és jelentőségét tekintve - jellegzetes és kiemelkedően van képviselve a régi nevek között. Ilyenek például a Bakacsi Bárányi, Bartal, Bujdosó, Czigány, Jászgulyás, Kisjuhász, Kislőrincz, Juhász Pintér, Koskár Kovács, Lesi Molnár, Lagzi Kovács, Buga Kovács, Mizsei, Páldeák, Pető, Teréki, Terenyi, stb. Ezek a nevek nagyjából lefedik az első (1849 és 1854-es) anyakönyvezésből ismert neveket. [38] Érdekes azonban, hogy azok a nevek, amelyek kiemelkedően nagyszámban szerepelnek, nem mindig követelik ki a megkülönböztető nevek használatát. A halmozottan nagyszámú Kiss családban szinte törvényszerűnek tűnik a harmadik, megkülönböztető név használata. Az 1854-es adónévsorban összesen kilenc ilyen nevű földbirtokost találunk, amelyekhez még tizedikként jön a Kis Juhász (vagy később a Kisjuhász). A családok már csak úgy ismerték fel a rokonságot, ha a használatkor hozzátették „a Kislőrinczék családja" (Kiss Lőrincz Mihály) vagy a „Kispálék családja" (Kiss Pál József).
[37] Lásd GYÖRFFY István é. n. [38] Ezt a névlistát közli HENKELY Gyula 1974. 378-379.
427
Ugyanekkor már nyolc Kovács nevű birtokost tart nyilván Jászberény városa, akik pusztai birtokaik után kötelesek adót fizetni. Neveik között igen sok a ragadvanynév (nagy, dudás, lagzi, vékás). Ugyanakkor nem mondhatjuk ezt el a Kocsis családnévről. Az 1854-es adónévsorban már négy pusztán lakó Kocsis adófizető van, de egyiknél sem szerepel harmadik, vagy ragadvanynév. A halmozottan nagy megterheltségű Baranyi név (1854-ben már nyolc ilyen nevű pusztai birtokos van), mellett csak a Bakacsi melléknév használatát ismerjük megkülönböztetőként. Hasonló a helyzet a Bartal névnél: 1854-ben öt Bartal nevű pusztai birtokosról tudunk, de egyiknél sem találunk mellék- vagy ragadványnevet. Az ötszörösen halmozott Kollár családnévnél két mellék- vagy ragadványnevet ismerünk (benei, kis juhász), a négyszeresen halmozott Kisjuhász (Kis Juhász) névnek, pedig nincs további megkülönböztetése csak a kor (öreg, ifjú), hasonlóan az Ördögh családnévhez. Ötszörösen halmozott a Krasnyánszki családnév is, de mellék-, és ragadvanynév egyik családnál sem lett feljegyezve a XIX. századi dokumentumokban. A Muhari név hatszorosan halmozott, de náluk is csak a kor megkülönböztetés szerepel a nevek mellett. A hétszeres megterheltségű a Mizsei (Mizsey) névnél már több mellék és ragadvanynév is szerepel. Ennél a névnél lehet tapasztalni az „i" és az „y" használatát, de csak a huszadik században. Az 1854-es adófizetők névsorában minden név csak Mizseiként van feltüntetve. A névvel viszont párosul több megkülönböztető név (Piroska, koczka), vagy pedig a harmadik keresztnévvel kibővített családnév. Az Oláh családnév hatszorosan halmozott. Ennél a családnévnél is megjelenik a melléknévhasználat (Kollár, liba, berényi, ifj. és öreg). Nyolcszorosán halmozott a Pető családnév, de a kor megkülönböztetésen kívül nem találunk semmilyen mellék, vagy ragadványnevet. A Nagy családnév ötszörösen halmozott - tehát öt külön birtokos van feltüntetve viszont igen jellegzetes és sajátos mellék- és ragadványneveik vannak. Az 1854-es adófizetők névsorában öt Pintér szerepel, tehát az átlagosnál kissé terheltebb. A jászberényi eredetű névhez a fújó és a Juhász mellék-, illetve ragadvanynév járult. A Juhász Pintér família büszke jász mivoltukra.
[39] A nagycsalád adatközlői voltak: Nagy János, Juhász Pintér Márkus Juhász Pintér Pál, és Tengölits Istvánné, 2000-2002.
428
A családi hagyomány szerint a Juhász nevet a foglalkozás miatt kapta az egyik ős. A Sárköziek közül öt szerepel birtokosként 1854-ben. Nekik sem sikerült melléknevükre bukkanni, az egyetlen egy „serke" becenéven kívül, ha egyáltalán volt más is nekik. Szintén kiemelkedő a Szórád nevezetű birtokosok száma: összesen heten vannak feltüntetve, de melléknév vagy ragadványnév egyiknél sem található. Összefoglalva a fentieket több figyelemfelkeltő érdekességet tapasztalunk. A középkori nevek vizsgálata, a ma még ismeretes levéltári források tükrében, igen
csekély eredménnyel kecsegtet. A török harcokban (főleg 1592, a tizenöt éves háború után) elmenekült lakosság a környék biztonságosabb településein szétszóródott. Az ez utáni időszak már jóval több anyagot szolgáltat, de itt a birtokviszonyokból kifolyólag, már három város - Kecskemét, Nagykőrös, Jászberény lakosságának névanyagával kell számolnunk. Az elemzésből az is nyilvánvaló, hogy vannak sajátságosan jászberényi eredetűnek tartott családnevek, de ezek nem feltétlenül Jászberényből származott családok. Vannak viszont teljesen általánosan ismert magyar családnevek, amelyeknél viszont minden kétséget kizárólag lehet bizonyítani a család jászberényi, vagy jászsági eredetét (pl. a Buday család). Érdekes az a probléma, amely a halmozottan nagyszámú családnevek, és a mellék-, és ragadványnevek használatát jellemzi. Tudunk ilyen nevekről, de ezek szinte kivétel nélkül melléknevek nélkül ismeretesek (pl. Bartal). Ami a mellék- és ragadványnevek halmozottságát illeti érdemes kihangsúlyozni, hogy a legnagyobb számmal a Kis, Kovács, Szabó, Tóth és Varga - tehát a legáltalánosabb - nevekhez kapcsolódnak. A családnevek történelmét vizsgálva meg kell jegyezni, hogy a régi vagy régies nevek egy része él már csak a családok legtöbbjénél. Megfigyelhető, hogy a XX. század második felében megkezdődött egy családnévanyag növekedés.
40 Ez valamennyire megegyezik B. GERGELY Piroska kalotaszegi vizsgálatával, amelyben arról értesülünk, hogy „A Kalotaszegi családnévállomány e században (Jankó felmérése óta) jelentékenyen felduzzadt". 1981
Ugyanakkor a régiesebb nevek és a mellék-, illetve leánynevek leegyszerűsítése, elhagyása is megkezdődött. Ennek egyik oka volt a sztálinista nyelvújítási gyakorlat és a régiesnek, parasztinak vagy kulákhagyománynak minősített rokonsági rendszert illusztráló nevek elhagyása. Az előnevekkel egyetemben a régies írásmódot is hanyagolni kezdték. Lajosmizsén a Juhász Pintér egyszerűen Pintér lett, a Lesi Molnár már csak L. Molnár, a Lagzi Kovács család nagy része már csak L. Kovácsként ismeretes, a Koskár Kovács, pedig K. Kovácsként él tovább. Érdekes, hogy a vezetéknevek és a keresztnevek változása nem szűnik meg. A huszadik század 1930-as, 40-es éveiben történik például a változás a Kis Juhász családnévben. Ekkortól kezdve szűnik meg két külön tag elválasztása és találkozunk egyre gyakrabban a Kisjuhász megfelelőjével. A kulturális változással a kereszt- és családnevek, valamint a bece- és ragadványnevek is új és új jelentést és változatosságot nyernek. A régies családneveknek eredetét, vagy helyességét a helybeliek nagytöbbsége azonban ritkán tudja, a rövidített betűkre legfeljebb csak találgatásokkal próbálkoznak (pl. D. Németh). Pedig a sajátos névadásnak és a névadással járó hagyománynak, amint azt ez a tanulmány is bemutatta, megvannak a történeti előzményei.
